2017. december 20., szerda

újfent szőnyeg...

Amikor ide költöztem 2013-ban (már 4éve, hogy megy az idő) akkor megfogadtam nem kell függöny sem szőnyeg. Aztán a tesóm rábeszélt egy kicsire  az asztal alá. Vettem is és tetszett is amikor feltettem. Eltelt 1 év és a szőnyeg ment a tisztítóba még karácsony előtt aztán rákövetkező évben és meg utána is. 4év alatt 3szor lett kitisztítva és most lett volna a negyedszerre ami már abszurdum mivel egy szőnyeget jó ha 5-6 évente szoktak pucoltatni.
Először is a két széle annyira letaposódott, hogy már a szálak nem tudtak felállni még tisztítás után sem de a közepe ahol az asztal van ott semmi baja. Így a mostani takarításnál fogtam és összetekertem megkötöttem és levittem a kukatárolóba. Már rég meg kellett volna tennem de sajnáltam, már túl vagyok rajta. Nem volt drága és az ára azóta sem változott. Ez egy hete volt azóta sincs szőnyegem amikor eszembe jutott, hogy vettem 2futót annak idején de felszedtem mert nem tudtam vigyázni rá. és eszembe jutott, hogy mi lenne  ha feltenném egymás mellé az asztal alá amíg nem veszek újat.
És lám milyen jól mutat:) kár,hogy nincs egyben. Az biztos, hogy semmilyen hosszú szálút nem veszek. Igaz ez nem bézs de jól mutat a fehérrel...





Ui: húgom szerint a rojtokat ki kellet volna fésülnöm a fotózás előtt amiben igazat is adok neki mert így rendetlen de sajnos ez a valóság mert ahányszor keresztülmegyek folyton össze vissza áll :) úgy, hogy úgy döntöttem levágom rövidre :)

1 megjegyzés: