Régen voltam de megvolt rá az okom amint majd látni fogjátok
Régóta terveztem egy előszoba polcot ami a mai nappal készen is lett
Mindent magam csináltam kivéve a elvágásokat,dekopirfürésszel vágta el egy barátom
Amikor összeállt akkor jött a kittelés a csavaroknál meg ahol sérült,utána csiszolás majd festés,díszítés,fotózás:)
Még hozzáteszem,hogy az akasztókat különkellet csinálni mert olyan rondákat gyártanak,mind gömbölyű
Íme:
A másik polcot csak fúrni és csiszolni,kittelni és festeni kellet
Az első polcnál már kitapasztaltam a fogásokat így az könnyen ment
Íme:
Az asztal kapott új díszt mert ami rajta volt az felkerült a polcra
Íme:
Egy újabb szerzemény
Meg újult a füszertartó polc is
Ráfért egy kis változás
Íme:
És utoljára hagytam a hátsó teraszt ahova az új asztal került,sajnos a székét még nem tudtam megvenni mert ennek a cégnek elfogyott
Úgy nézki a dolog,hogy csak tavasszal lesz nagy bánatomra
Íme:
És amit sajnálok az az,hogy nem tudtam elkészíteni egy új szerzeményemet amit majd legközelebb fogok bemutatni
Hozzáteszem,hogy az elkészült polcok elég sok munkát adtak nekem és mivel nem vagyok szakember így nehézkesen ment
Sok időm elment a beszerzéssel mert mindég hiányzott valami
gyönyörűek a polcaid és a fűszertartók is tetszenek!
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy! Nagyon szuper polcaid lettek!Már én is szedem össze a festeni valókat!!!!(most nem képekre értem??!!)
VálaszTörlésFiús mama lévén, most Te varázsolod elém mindazt, ami ott legbelül bennem is mindig vágyálom volt. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire ügyes vagy és ilyen gyönyörű környezetet varázsolsz magad köré. ... és az élmény értékét csak fokozza az - ami engem is büszkeséggel tölt el -, hogy mindezt Magad készíted (minimális segítséggel)!!!
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok!!
Gyonyoruek az uj dolgaid. Nagyon ugyes vagy! Tenyleg igazi provance-i hangulatot csinalsz. :-))
VálaszTörlésÉn most konkrétan elájultam! Hihetetlen kreatív vagy! Fantasztikus amiket készítesz! Nem győzök gyönyörködni!
VálaszTörlés