2014. július 25., péntek

1 éve volt...

A héten volt 1 éve, hogy szóltak szeretnék megvenni a lakásomat és felhívott az ügynök, hogy gratulál mert eladtam a lakásomat :) Akkor ott még fel sem fogtam, hogy mit is mondott. Olyan ideges lettem, hogy még megköszönni sem tudtam csak később. Felhívtam a tesóimat és elmondtam mi újság de már a csomagoláson járt az agyam meg az új lakáson amit megfogok venni. Volt egy kedves fiatal ügynökcsaj akit hívtam, hogy szeretném megnézni a lakást amit egy éve kinéztem és hogy meg van e még. Persze meg volt és innentől már minden ment magától bár még volt egy nyaralás a költözés előtt de annyira izgultam, hogy nem is nagyon érdekelt Róma pedig voltak szép dolgok is de nem a világom. Amikor hazajöttem szept. 13-án akkor kaptam a kulcsot a kezembe. Rögtön fotóztam és innen indult a projekt.
Tegnap kicsit sétáltam és elmentem a  kertes ház előtt, hogy változott e amióta ott jártam de semmi nem történt mert még akkor felszedték a terasz de azóta sem sikerült megcsinálniuk :)



kicsit elvadult :)



2 megjegyzés:

  1. Már egy éve?? Te jó ég Éva, hogy szalad az idő! Nekem olyan mintha most lett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj Tami! úgy elszaladt ez az 1 év de csak november 6 án aludtam ott először igaz akkor még üres volt a lakás de nagyon jó érzés volt, csak a dobozok voltak ezután jöttek a bútorok...

      Törlés