2014. február 1., szombat

egy a sok hiba közül...

Az úgy kezdődött, hogy szarmunkát végzett mindenki aki itt dolgozott. A problémák már akkor kezdődtek amikor mindenki elhagyta a lakást és végre birtokba vehettem és senki nem volt itt. Már akkor éreztem a rossz kellemetlen szagot a fürdőbe amikor még a zuhanyfülke sem volt még feltéve. Csak éreztem a szagot és nem hagyott nyugton míg rá nem jöttem, hogy honnan is jön ill. pontosan nem tudtam. Az első főzésem karácsony előtt 2 héttel történt és ilyenkor bezárom a hálót meg a fürdőt, ez a másik lakásomnál is így volt. A káposzta főzés egyébkén sem jó illatú de mivel most van elszívom úgy gondoltam azért valamennyire csökkenthetem a szagokat. És akkor jöttem rá,hogy a levegő amit az elszívó elszív az mind a fürdőbe megy be és mivel ott ablak nincs hát ez nem volt semmi. És, hogy még kacifántosabb legyen ha valaki bekapcsolta a sajátját azokat is éreztem. Gyomorforgató szagok egész karácsony táján ami megkeserítette az életem nem tudtam felhőtlenül élvezni az új lakásom. Ennek ellenére megpróbáltam mindent de mivel ünnepek voltak lépni nem tudtam így várnom kellett januárig mivel sok cég nem is dolgozott. Rögtön azzal kezdtem,hogy a zuhanyzókabinom folyt mert a szigetelés nem volt jó de a Ravak jött megcsinálni, aztán próbáltam a szagok forrását kideríteni így hívtam a Ikeás szerelőket, hogy egy felső szekrényt le kell szedni megnézni,hogy nem e csúszott ki a szellőző csöve. Mikor ez megvolt és nem volt probléma akkor a fürdőbe kellet keresni a hibát viszont itt zárt a gipszkarton így meg kellett bontani több helyen, hogy hozzá férhessenek a hibához amit tegnap meg is találtak. Kicserélték a hibás részt és a gipszkartont kijavították a többit nekem kell megcsinálni. Ki kell simára glettelni majd diszperzittel lefesteni. Eléggé el húzódott és a ház gondnokának köszönhetem, hogy hozott egy embert aki lelkiismeretesen elvégezte a munkát. Nem akarta az egész gipszkartont leszedni de sajnos sok kis lyukat csinált mert nem fért hozzá. De megvan a ludas. Azt nem tudom, hogy lesznek e szagok mert még senki nem főzött de a hétvégén elválik. Már tegnap sem éreztem azokat a szagokat amit eddig. Annyira tele van az orrom vele, hogy idő kell míg helyre áll a szimatom. Azért elég sok hiba volt itt ott és még van is de ez volt a legfontosabb. A gépész a festő és a kőműves végzett SZAR munkát, egyedül a villanyszerelő tudta a dolgát az más dolog, hogy én nem tudtam mit hova kell szereltetnem. Próbálom elintézni,hogy a házbiztosítás kifizesse a kárt mert ez a ház aknájába volt és nem lakáson belül de az más kérdés, hogy nálam kellett bontani.
Amióta beköltöztem azóta folyamatosan csinálni kell valamit és tele a hócipőm...







6 megjegyzés:

  1. Meg tudják az ember életét keseríteni a rossz munkát végzők.Én is jártam így, és nagyon rossz volt a szépet megbontani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnos nem csak ez a hiba a lakásba és még lesz mit javítani de túl kell élnem...

      Törlés
  2. Kedves Évi! Nézz be a RedCountry blogomra, és gyere játszani, ha van kedved!!! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinga! köszönöm a meghívást és azt, hogy gondoltál rám...

      Törlés