2013. október 30., szerda

mit is mondjak...

Azért nem úsztam meg a mai napot sem. Kezdem a festővel aki ma jött újra festésre és jött a főnöke is és még akkor is azt mondta,hogy az ajtó fehér pedig 3 állítottuk,hogy szürke. Nekiállt falat festeni de semmi látszat fekete új nyomok ahogy az ajtót berakták a háló és a nappali közé. Kérdeztem a kivitelezőt,hogy most ezt lefestették vagy csak javították de nem tudja Ö sem,majd látjuk.

A burkolás kész talán ez az egy ami igazán tökéletes lett eddig.





Sajnos a fürdő ajtajáról ezt nem mondhatom el ahogy már jeleztem a fal szélesebb mint az ajtó tokja. A kivitelező most intézkedik majd látjuk mit tudd csinálni.



A parkettás szépen dolgozott és gyorsan...
 



... de a végét elszarta azzal,hogy a fürdő és a nappali elválasztót beerőszakolta a tok alá és amikor becsukta az ajtó csücske felhajlott és kitört a tokból és az elválasztó meg nem ragadt rá, ezért el is csúszott.
 

És hogy még tetézzük a dolgot sárga szilával akarta a parketta és a takaróléc között kitölteni...




...azt mondta nem gyártanak mást aztán helyesbített van több szín csak nem ilyen világos és amikor felvetettem,hogy átlátszóval kellene akkor azt mondta,hogy az savas és azért nem jó. Azt mondta volt a Praktikerbe és nem volt semmilyen ezt a színt is máshol vette. Mondtam nem kérem, meg egyáltalán,hogy képzeli el a nélkülem döntést mondtam én. Csak egy kis részt csinált és ha megszárad kitudja szedni. Nem fizettem ki de ott hagyta meg a számlát is amit megnéztem és csak 1 volt rajta tőlem meg 2 akart bevasalni. Felöltöztem és lementem a Praktikerbe és utánanéztem a dolgoknak, volt 5 szín meg volt átlátszó savas és savmentes. Ennyit a parkettásról. Vettem színtelent :)

Hát ez történt ma és már rettegek mi lesz holnap mert jönnek a gépészek.